KREATÍV APRÓSÁGOK

Saját készítésű kreatív apróságaim karácsonyra, születésnapra, esküvőre, leány- és legénybúcsúra, illetve csak úgy, a lakásunk díszítésére

Itt olyan kreatív apróságokat találhattok, amikhez alkotójuk az én honlapomról kaptak ihletet, kedvet valamilyen "apróság" elkészítéséhez. Remélem, itt is folyamatosan gyűlni fognak a képek. Vigyor

Ezért szeretnélek megkérni benneteket, hogyha van olyan apróság, amihez a honlapomon látottak adták az ötletet, akkor annak képeit légyszi küldjétek el nekem. Köszönöm! Vigyor


Renáta mézeskalács házikója

201101011029.jpg


Detti recepttartója

decoupage5.jpg

Detti anyukájának készítette névnapjára a recepttartót. Gondolom, anyukájának is nagyon tetszett! Vigyor


Renáta nászajándék "teásdoboza"

dob4.jpgdoboz2.jpg

"Az egész dobozt lekentem arany színű akril festékkel, majd a doboz felnyitható részének szélét kívül és belül is csillámporral átkentem. A csillámport belekevertem lakkba és úgy kentem fel. Végül az egész dobozt átlakkoztam. A doboz belsejébe csak a két nevet és a dátumot írtam bele, amiket áthúztam szintén csillámporral. A doboz címét: "A házasság legfontosabb kellékei" azért nem írtam bele a dobozba, mert ha később a dobozt másra használják, akkor az ne legyen benne. Így azt csak kinyomtattam, belamináltattam és mint látható feltűztem egy arany színű szalagra és csináltam rá egy masnit. Nagyon örültek az ajándéknak. Tetszett nekik."


Melinda újabb alkotásai

Melinda újból alkotott, és volt olyan kedves, és elküldte nekem a képeket róla. Volt olyan ötlet, amit tőlem vett, és van olyan, amit majd én veszek tőle. Vigyor


  • Ajándék lánybúcsúra - teás doboz

melinda_tea_tartoja_1.jpgmelinda_tea_tartoja_2.jpg


  • Játékos dobozok

melinda_jatekos_doboza_1.jpgmelinda_jatekos_doboza_2.jpgmelinda_jatekos_doboza_3.jpg


  • Pelenka torta

melinda_pelenka_tortaja.jpg


Melinda scrapbook albuma

melinda_scrapbook_0.jpgmelinda_scrapbook_1.jpgmelinda_scrapbook_2.jpgmelinda_scrapbook_3.jpgmelinda_scrapbook_4.jpgmelinda_scrapbook_5.jpgmelinda_scrapbook_6.jpgmelinda_scrapbook_7.jpgmelinda_scrapbook_8.jpgmelinda_scrapbook_9.jpgmelinda_scrapbook_10.jpg

Melinda középiskolai osztálytársam. Az iwiw-en láttam egy képet a scrapbook albumáról, és írtam neki, hogy tudna-e nekem küldeni pár képet, mert kíváncsi vagyok, hogy milyet csinált. Melinda elküldte a képeket, és írta, hogy barátnője 30. születésnapjára készítette az albumot, aminek a témája 1981 volt, és azzal kapcsolatos dolgokat szedett le a netről, majd szerkesztette az albumba. Kiderült, hogy az alapötlet tőlem származott, mert látta itt a honlapomon, amit Ancsa barátnőm 30. születésnapjára csináltam. Vigyor Az album nagyon szép, és az ötlet is nagyon jó (a két cd is annyira tuti benne), ami szerintem még másnak is jól jöhet! Vigyor


Kati tengerparti tortája Zsófi szülinapjára (Gyümölcsös-tejszínes túrótorta)

bekesi_kati_turotorta1.jpgbekesi_kati_turotorta2.jpg


Kati karácsonyi fényképes mécsastartója

bekesi_kati_karacsonyi_mecsesek.jpg


Eszti & Gyurci mézeskalács házikója

eszti_mezeskalacs_haz_1_kicsi.jpgeszti_mezeskalacs_haz_2_kicsi.jpg


Győrka adventi koszorúja és karácsonyi ajtódísze

gyorka_adventi_koszoru_1.jpggyorka_ajtodisz.jpg


"Angi Balaton tortája" (Gyümölcsös-tejszínes túrótorta)

angi_torta_3_1.jpg

"Unokatesómnak készítettem, aki több mint két hónapig kórházban volt, s jelenleg is a fiánál van, mert még segítségre szorul. Gondoltam, hogy ne csak "itthon" legyen a gyerekeinél, hanem elviszem neki az "otthont" is. - A ház fényképe az ő háza, s mivel Balatonföldváron lakik, a Balatont kreáltam neki - bár nem méretarányosan. Vigyor - Mivel kicsit kopasznak találtam, tettem rá elszórtan, néhány marcipán gyümölcsöt. Kissé nagyok a gyümölcsök, de ennél kisebb dísz nem jutott eszembe, ami ehető is. Vigyor"


Évi pólója

evi_polo_1.jpg

Évinek a puffadófestékkel készült póló tetszett meg. Nekem meg nagyon megtetszett a fekete pólóra fehér felirat. Én még eddig ilyet nem csináltam, de valamikor szerintem kipróbálom! Szóval én is kaptam egy újabb ötletet! Vigyor





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 70
Tegnapi: 31
Heti: 190
Havi: 936
Össz.: 1 233 500

Látogatottság növelés
Oldal: Másoknak is sikerült
KREATÍV APRÓSÁGOK - © 2008 - 2024 - kreativaprosagok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »